mikor fogtok válaszolni? ez Nektek is ilyen nehéz kérdés?

esetleg vki, aki már megtalálta? együtt is élnek? akár évek óta, boldogan?

sztem a nagy Őség tuti bizonyítéka a közös sír az együtt töltött boldog közös élet után... csak ennyi és más semmi...

a mi fér bele és mi nem kérdése pedig nem csak hogy mindenkinek szubjektív, de szerintem még egyénenként is folyamatosan változik az idő folyamával... Avagy elmélet vs. gyakorlat, vagyis jól elhatározzuk, jól kimondjuk, hogy mit biztosan vagy mit biztosan nem, aztán amikor ott a konkrét eset előttünk, a nagy Ő esélyes, akkor csak újra átértékeljük a problémás kérdéseket és csak feltesszük magunknak a kérdést, hogy hm, vajon ez tényleg olyan fontos...?

És szerintem minden kapcsolat úgy működik normális esetben (az egy éjszakás kalandokat és a miért is ne avagy tök mindegy, csak legyen vki típusú kapcsolatokat leszámítva), hogy a felek, de a legalább is a női résztvevők szerintem mindenképp minden esetben meg vannak róla győződve, hogy igen, ő az. Különben miért is lennének együtt? Vagyis én a magam részéről minden kapcsolatomnál teljesen biztos voltam benne, hogy ezzel az emberrel fogom leélni az életemet... Aztán lám, már mind múlt idő... :( De micsoda szerencse, hogy nem adom fel és még optimista vagyok! :)

Hát igen, ez lehet nehéz kérdés...első benyomásra számomra hozzászólhatatlan:) De azért mégis...
Én még nem találtam meg a nagy Ő-t, és elsőre ismét csak egy kérdés ugrott be: kinek mit jelent a nagy Ő? Van-e egyáltalán ilyen?
Van néhány meghatározás, amivel már találkoztam:
1. Van a nagy Ő, akire vár az ember, és mindenképp találkozniuk kell egymással. Ha nem találkoznak, akkor is van.
2. Több nagy Ő is létezik, de igazából csak egyre 'kell' igent mondani, akivel elhatározzuk, hogy összekötjük életünket.

Igaziból egy utóbbi élményem kapcsán bennem ez fogalmazódott meg: (3.lehetőség-bztos van több is, röviden most ennyi)
A nagy Ő az, akire te igent mondasz és ő rád igent mond. - talán most ezzel tudok azonosulni...az is lehet, hogy ezt már más is megfogalmazta, nem tudom.
A lényeg, hogy legutóbbi élményem alapján így gondolom. Amikor a másik féllel létrejön egy kölcsönös szimpátia már az első pillanatban, ugyanakkor látod, hogy mennyi dolog idegesít benne, mégis úgy érzed, ezt el tudod fogadni, vagy legalábbis ezzel együtt el tudod fogadni őt magát.
És amiért úgy gondoltam(om), hogy erre a kérdésre nem nekem kéne, illetve én nem tudok válaszolni az az, hogy bár volt, de rövidtávú volt a tapasztalatom, és mert mint mondottam, a 'nagy Ő' még nincs mellettem:)
de @Zsoozsy, igen, optimzmusra fel!:)

@Zsoozsy:
bennem két kérdés is megfogalmazódott olvasva a kommented: az egyik, h a közös sír az tuti bizonyíték? olyan nincs, h vkik közös sírban, boldog évek után, de igaziból nem Ő-k voltak egymásnak? és olyan nincs, h mégse lesz közös sír? ha vki Ő az tuti biztosítéka a boldog házasságnak? (a boldog házasság ilyen egyszerű lenne?)

a második pedig, hogy nekem pont úgy tűnt, hogy az a kérdés, hogy van-e olyan, amit az ember bár mérlegre tesz megint, de az lesz a válasza, hogy igen, fontosabb. hogy van-e olyan, aminek a hiánya kizárja az Ő-séget. vagy szerinted nem ezt jelentette a kérdés? és Neked van ilyen?

az én olvasatmora való válaszom pedig:
nekem vannak olyan alapértékek, amikről azt gondolom, hogy kellenek ahhoz, hogy valakivel boldogan és összhangban le tudjam élni az életem. vagy ahhoz, hogy legyen vmi, amit közösen tudunk továbbadni - nekem ez fontos.

ezt most kicsit félek leírni, de bár talán van egy hosszú listám, amit fontosnak tartok, de amit én keresek az inkább egy élmény. az van az Énekek énekében, hogy "előtte olyan vagyok, mint aki megtalálta a békéjét", amit fordíthatnánk teljességgel is. én ezt a békét keresem. azt gondolom, akkor fogom megtalálni az Ő-t, amikor megtalálom a békémet, a teljességemet, a másik felemet Benne... ezt most lehet, hogy úgy tűnik, hogy nem reális, vagy vmi misztikus élményt várok, de igaziból csak azt várom, amit Ádám érezhetett, mikor meglátta Évát: "igen, Ő az" nem kell tovább keresni, várni. én hiszem, hogy ez az élmény létezik. de azt is hiszem, hogy ehhez az élményhez időre van szükség egy kapcsolatban is, mikor az ember már tényleg a másikkal találkozik, hogy ne az elképzeléseire mondja, hogy Ő az...

Azzal értenék egyet, hogy az a nagyŐ (bár én inkább a "nagyTe" kifejezést szeretném), akivel kölcsönösen igen mondunk egymásnak. Aztán hogy mi sikerül (sajnos nem mindig, és ezért tagadnám, hogy csak a sírbanfekvés a bizonyíték, ami egyébként nem si feltétlenül bizonyíték), az más kérdés, de mivel ez a kölcsönös-igen, és így a nagyőség többször is előfordulhat életünkben, amíg le nem kötjük megunkat (nagy vagy kis ő mellett), lesz alkalmunk megpróbálni élni is Vele.