Hu, nem is tudom, nekem az őszinteség mindenek előtt, de az élet megtanított, hogy ez nem mindenkinek fontos.
Sokat számít az időzítés is, vagyis nem mindegy, hogy mikor, hogyan mondasz el fontos dolgokat.
Nem tudom, hogy ez a kérdés most csak a párkapcsolatra vonatkozik, vagy csak a barátságra, esetleg mindkettőre. Nekem kezdődő kapcsolatom ment tönkre az őszinteségem miatt.
Biztos, hogy én is sáros vagyok, máshogyan kellett volna időzíteni, ez tény, mindkettőnk szerint.
A konkrétumok kifejtése nélkül csak arra lennék kíváncsi, hogy később nem fájt volna neki, ha már x hónapja együtt vagyunk? Szerintem sokkal nehezebb lett volna... De ez csak az én véleményem.
Utána még beszéltünk, más okok miatt szakadt meg aztán a kapcsolat, de amikor jelentkezett, akkor már csak büszkeségből is visszautasítottam.
Summázva: úgy érzem, hogy noha 4 évvel idősebb, mint én, mégis valahol egy 13 éves érzelmi szintjén van még, aki semmit nem látott a világból, és a múltja alapján ítél meg embereket...

Igen, szerintem csináltam ilyet. Viszont ez csak egy ilyen benyomás-féleség…nem nagyon emlékszem, de mintha lett volna már ilyen. És hogy velem csináltak-e ilyet? Azt se tudom… de megértem, ha igen...
Azt tudom, hogy én egy alapvetően őszinte ember vagyok, és – bár eddig erre nem gondoltam, de most az jutott eszembe - lehet, hogy épp emiatt(?! )vagyok zárkózottabb típus az elején, viszont minél jobban megismerem az illetőt, és alakul a kapcsolat, annál többet és mélyebben adok magamból. Olyat ne kérdezzenek tőlem, ami még nem odaillő, nem bírja meg a kapcsolatunk. Ha meg kérdez, akkor fogadja el, hogy az nekem még nem…és nem kap választ.
Én az idő híve vagyok… vagyis inkább azt hiszem, ilyen alkat vagyok. Nem tudok rögtön nyitott lenni mindenki felé, viszont annál komolyabban veszem a kapcsolatot…az a fajta nyitottság, amivel egyesek rendelkeznek, az nekem már egy szintet jelent egy kapcsolatban. Illetve valamiféle oximoront is mondok most: ugyanis azt gondolom, hogy elronthat egy kapcsolatot bizonyos dolgok túl korai „közlése” a másikkal, ugyanakkor nem gondolom, hogy ezeket később másképp tudná feldolgozni az ember. Szerintem ez alkat kérdése is, meg...nna, és szeretem az egész embert látni, ismerni, úgy, ahogy van – de kell ahhoz egyfajta érettség, hogy a „nehéz” dolgoktól függetleníteni tudd a kapcsolat alakítását.
Én személy szerint – azt gondolom – a másikat könnyebben el tudom fogadni, illetve nyitottságát befogadni. Van, amikor azt mondom, inkább nem akarom tudni, vagy: majd, de van amikor meg szeretem már az elején megküzdeni…de szerintem ez mindig két személy kapcsolatán áll, és mindig minden kapcsolatban más… … a nem odaillő dolgokat viszont egyetlen egy kapcsolatban sem szeretem..:)

velem inkább talán olyan volt, amiről Prikul ír, hogy azt mondták, hogy még nincs itt a válasz ideje. de ez egyben sztem válasz is, vagy olykor válasz is.
bennem az tudatosult, hogy itt van valaki, akit szeretek, és azt szeretem benne, aki. de annak hatására lett azzá, amik történtek vele. lehet nehéz, de ez segítette őt azzá lenni, akit most szeretek. - tudom, ez nem a kérdésre válasz, de bennem e kettő összekapcsolódott...

a kérdés elgondolkodtató - talán ezért is a késői reflektálás, de mostanra ez született meg bennem:
@Lajla: egyetértek Veled. de lehet, hogy ez, amit írsz (ez nekem is ismerős), azt már csak akkor érzi, gondolja így az ember, amikor már képes elfogadni azt, amit megtudott... de szerintem ez mindig időbe telik - kinek-kinek igénye szerint valamennyi időre van szüksége ahhoz, hogy ezt kimondhassa: "itt van valaki, akit szeretek, és azt szeretem benne, aki. de annak hatására lett azzá, amik történtek vele. lehet nehéz, de ez segítette őt azzá lenni, akit most szeretek" - ezt nagyon jól megfogalmaztad, köszi, tényleg így van, vagy így kéne működnie.
nekem pl. sok idő volt elfogadnom, így néznem, látnom valakit... persze van olyan is, amikor ez rövidebb ideig tartott. gondolom személy, kapcsolat és egyéni alkat kérdése is..

de most így gondolkodva az is eszembe jutott, hogy a másikat is figyelembe kell venni. figyelni kell rá is - és itt jön a kérdés lényege azt hiszem. mi a fontosabb, őszintének lenni, vagy figyelni a másik rezdüléseit, és tekintettel lenni rá, és a kapcsolatunk mélységére. mindkét esetben tiszteletben tartod a másikat. viszont ebben az esetben én úgy gondolom, hogy a "nincs válasz" is egy válasz, de nem lehet biztosan tudni, hogy mi az, ugyanakkor van idő felkészülni egy olyan válaszra is, ami esetleg fájó lehet...