Szerintem a szeretet azt (is) jelenti, hogy a másik önmaga lehet. A másik elfogadását jelenti. Ha valaki szeret engem az számomra azt jelenti, hogy 'bármi kiderülhet rólam'. Azt, hogy szabadon lehetek önmagam. Nem kell másnak lennem. És ha mégis más akarok lenni, akkor a másik iránti szeretetből akarok más lenni, és nem elvárásból. Ez a szeretet, de mi van a szerelemmel?
A szerelem a másikat akarja. Azt akarja, hogy a másik meg őt akarja, hogy együtt legyenek stb-stb. Aztán az embernek mégis meg kell tanulnia elengednie a vágyait. Talán még azt is meg kell engednie a másiknak, hogy ő ne legyen szerelmes, de ha mégis szerelmes, akkor is le kell mondani egy csomó mindenről, persze apróságokról (vagy olykor nem annyira). És aztán egyszer csak felmerül a kérdés, mi marad a szerelemből? Az ember megtanul szabadságot adni a másiknak, hogy önmaga legyen, a saját vágyaival, és megtanulja nem akarni a másikat, hanem szabadon engedni. Szerelem ez még? Vagy csak az én fogalmi rendszeremben ilyen akarnok a szerelem? Mi lesz a szerelemből, ha elkezd lemondani? Van olyan, h szerető szerelem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tölgyfalétratatarozáselőtt 2010.06.29. 21:31:23
Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.
Valaminek a tudata: szabadság - mert akkor nem szórakozhat velünk senki.
A hitben ugyanúgy a szerelemben nincs szabadság, alá kell vetnünk magunkat a lelkiismeret kényszerítésének (vö.: szabad-e a művész az ihlettől?), hogy elmerüljünk önmagunkban és eltűnjön minden kapaszkodó, hogy velük eltűnjön a hasonlítgatás: mert nem _jobb_, hanem _jó_, amiben vagyunk.
De ki bánja a szolgaságot, ha egy jó pasi mondja: az én terhem könnyű, az én igám édes.
Tov. úgy gondolom, hogy csak szerelmesek-nek lehet lenni, ez nem szóló műfaj. Ha nem kapok hozzámcímzett válaszokat a vágyott másiktól, nincs ami táplálja a szerelmet. És akkor marad ez a három: a vágy, a remény és a szeretet.
Márpedig jó lenne "hinni", csakhogy a "hit" régtől folytonosan ápolandó készség.
Takana 2010.07.04. 20:28:24
hit - szerelem - szabadság:
a szabadság nem azon aspektusára gondoltam, amitől a kitettség foszt meg, amivel analóg lehet a hitbeli kitettség, ahogy Te mondod, amit a nem-teljes bizonyosság ad, hanem a másiknak adott szabadságra gondoltam, ami szerintem a szeretet sajátja (meg még talán a közömbösségé(?)).
"alá kell vetnünk magunkat a lelkiismeret kényszerítésének":
nem pont arra "kényszerít", sarkal, h adjunk szabadságot a másiknak, nem válunk ez által mi is szabaddá?
"a vágy, a remény és a szeretet":
ez viszont egy izgalmas gondolat - még gondolkodom rajta (vagy Ázebra után: még szemlélődöm rajta...)