mond csak Ázebra, Te mit tennél?

hát Takana, ez biza kemény kérdés. azt hittem csak nekem ér feltenni ezt a kérdést ;) de ha már így belefutottam a saját csapdámba ;) ... szerintem először bepánikolnék, megpróbálnám feldolgozni a feldolgozhatatlant (például, hogy egy csomó embert itt kell hagynom, akiket szeretek...) meg biztos végigfutna, hogy mennyi mindent csinálhattam volna másképp. aztán reménykednék abban, hogy valamiféle béke lesz úrrá rajtam, és hogy az elmenetelem (mármint, ahogyan az utolsó napjaimat élem) minden fájdalom mellett jellé is válhat a környezetem számára. meg azt hiszem, hogy elkezdenék odafigyelni, felfigyelni egészen apró és banális dolgokra, amin most biztosan nem akad meg a figyelmem. biztos, hogy sokkal érzékenyebb lennék apró gesztusokra, egy-egy jó szóra...
és Te, hogy állsz ezzel a kérdéssel? ;)

azt hiszem, elzarándokolnék Jeruzsálembe...

@ázebra:
"hogy mennyi mindent csinálhattam volna másképp"
azóta is többször eszembe jutott, h ezt írtad, és sokat gondolkodtam rajta. egyszer azt játszottuk, h egy órám van az életből, és utána meghalok. ennek már több, mint egy éve, de az volt a legmeghatározóbb tapasztalata ennek a játéknak, h a nagy dolgokat nem sajnáltam. pl nem éreztem, h mást kellett volna tanulnom, v máshol töltenem az időm (hónapok óta külföldön voltam), semmi ilyesmit. azt éreztem, h nagyvonalakban, vagy az irány jó volt. és ami fájt, vagy amit sajnáltam, azok apró dolgok voltak, pl h végig barátságtalan voltam a szobatársammal (erre emlékszem konkrétan). és bár tudom, h nagyon személyes, de azért megkérdezem, Te mire gondolsz/tál, mikor ezt írtad? mit csináltál volna másképp? (még van időd megváltoztatni? ;) )

és tényleg itt hagynád az embereket? vagy tényleg így gondolsz rá?

most már több, mint egy hónap eltelt, h találkoztál ezzel a haldokló hölggyel, változtatott vmit azon, ahogy most éled az életed? de nem akkor, hanem most, több, mint egy hónappal később.

@Takana: kösz, hogy írtál. tök jó látni, hogy nem csak engem foglalkoztat a téma. meghát be kell látnom, hogy nem is olyan könyű ilyen témákhoz hozzászólni. szóval azon nem sokat gondolkodtam, hogy mit tettem volna másképp (pedig biztos, hogy nagy érték, amikor valaki azt is látja...), nekem egyszerűen, hozzád hasonlóan, csupán felértékelődtek, az apróbb, jelentéktelennek látszó dolgok: hogy miként vagyok jelen az engem körbevevő világban, a többi ember számára... illetve, hogy a környezetem, a mellettem lévő emberek hogyan hatnak rám (apróbb gesztusok, vagy azok hiánya... amelyek mellett egyébként elmennék). Azt most nehezen tudnám megmondani, hogy miként, ill. milyen mértékben változott az életem azóta, de azt hiszem, hogy mindenképp teljesebb lett ettől a tapasztalattól. További jó szemlélődést ;)

@ázebra:

:)

hát igen, nem könnyű téma. és nem is szeretem, be kell valljam. de attól még fontos, máskülönben én sem gondolkodnék rajta olykor...
amikor @ázebra feltette a kérdést, válaszoltam rá. az a baj, hogy mielőtt elküldtem volna, elveszett az iromány, s azóta azzal együtt a fejemből is a gondolat... de van helyette másik (vagy még az is lehet, hogy hasonló, mint az volt)
tehát most az jutott eszembe, hogy mindenképp szeretnék szabadabban élni. persze először ehhez fel kéne előtte dolgoznom a sokkot, és ami számomra minden élethelyzetemben a legnehezebb talán: ELFOGADNI az adott szituációt, helyzetet. Ez nekem legyen akármilyen kis dolog, nagyon nehéz. Ha az én döntésem, ha nem.
Lehet, hogy a 'nincs más választásom' segítene ebben, és akkor el tudnék kezdeni szabadabban élni. Nem sajnálni semmit, és SZERETNI!! Bátran megtenni és kimondani, amit meg kell, és ki kell mondani, nem félni a következményektől, és nem sajnálni utólag! Vidáman, boldogan élni a napjaim - talán ez lehet kicsit az, amit @ázebra írt, jellé válás a környezetünkben.
És lehet... elkezdenék imádkozni - de úgy tényleg, és őszinte bizalommal.

Nemrég hallottam egy történetet. Egy fiatal házaspár gyermekénél még magzatként megállapították, hogy nem lesz egészséges, agyának egy területe nem működik. Sokan imádkoztak, egészségesen született meg. Pár hónappal később daganatot találtak a csecsemőnél. Jártak kezelésre, sokan imádkoztak, egyszer eltűnt a daganat.
Persze most durván leegyszerűsítettem a 'történetet', ... de... aki érti, értse meg...
hát, egyelőre ennyi...